Porto, az őszinte város

Porto

Az idei év nagy része számomra másról sem szólt, mint a folyamatos tanulásról. 2 hete szereztem meg a mesterdiplomám, így a szakdolgozat írás és az államvizsgára való felkészülés alatt egyedüli “pihenőként” a munkám szolgált, ami heti 40 órás fix elfoglaltságot jelentett. Egyszóval szinte semmi időm nem maradt pihenni az elmúlt fél év során. Így aztán úgy vágytam az utazásra, mint egy falat kenyérre. Próbáltam úgy sakkozni az indulás időpontjával, hogy a vizsgám utáni napokban egyből repülőre szálljunk. Úgyhogy július első napján nekivágtunk az egyik legkedvesebb országomnak; Portugáliának.

Miért éppen Porto?

Szent meggyőződésem, hogy Portugália hihetetlenül alulértékelt. Amellett, hogy nem tudom hova tenni ennek okát, örülök a ténynek. Nem fancy, és nincs olyan jó marketingje sem, mint mondjuk Barcelonának, ennek köszönhetően jóval kevesebb a turista és talán több a felfedezésre váró érték ebben az országban. Tavaly Szilveszterkor voltam először Portugáliában, már akkor megfogott az ország eredetisége és bája.

Idén Portóra esett a választás, és bár egy korábbi cikkemben épp a tervezés fontosságát hangsúlyoztam, most erre semennyi idő nem maradt, így komolyabb elképzelések nélkül indultunk útnak.Porto látnivalói - Porto Ribeira

Porto látnivalói - Porto Ribeira

Porto látnivalói

Szerencsére hamar bebizonyosodott, hogy nem vesztettünk sokat a felkészületlenségünkkel, ugyanis Porto annyira apró, mint Budapest egy nagyobb kerülete. Porto fő látnivalói a színes azulejo-kkal (festett portugál csempe) díszített templomok, a kikötő és a meredek macskaköves utcácskák. Na meg persze a hatalmas I. Lajos híd, amit Gustave Eiffel egyik követője tervezett és átnyúlik a Douro folyón. Porto látnivalói kényelmes tempóban bejárhatók 2 nap alatt, szóval akár egy hosszú hétvégés programnak is tökéletes.

Ha egy szóval kéne jellemeznem Portót azt mondanám: “őszinte”. Nincs minden utcasarkon egy újabb látnivaló, nincsenek agyonflacolt helyek, a legtöbb ház omladozik és ősrégi, mindemellett a meredek macskaköves utcákat járva van valami magával ragadó hangulata az egésznek. Nem akar többnek tűnni, mint ami, és ez tetszik. A városon érezhető a gazdasági válság, majdnem minden második ház teljesen lakatlan. Az emberek hihetetlenül kedvesek, a kiszolgálás minden vendéglátóhelyen kifogástalan. Lenne mit tanulnunk tőlük bőven!

Amit érdemes megnézned
  • São Bento Pályaudvar
  • Vila Nova De Gaia borospincéi
  • Mosterio da Serra do Pilar (a legjobb kilátás a városra)
  • Ribeira városrész (az óváros hangulatos éttermekkel és bárokkal)
  • Bolsa Palace (Tőzsdepalota)
  • Bolhao Market (nem bolha, de piac)
  • Igreja do Carmo (templom, tele azulejo-val)
  • Livraria Lello (könyvesbolt)
  • Rua Santa Catarina vásárlóutca
  • Sé katedrális

Nekem ezek közül a Sao Bento és a Livraria Lello volt a kedvencem. A Sao Bento egy gyönyörűen díszített pályaudvar, az egész belső tér azulejo-ban pompázik. A Livraria Lello pedig egy könyvesbolt, de valami olyan elképesztően szép, hogy muszáj megnézni! 4 euro a belépő, amit aztán levásárolhatsz helyben. A boltba belépve olyan érzésem volt, mintha a Roxfort folyosóin járnék, szóval Harry Potter rajongóknak kötelező program!

Porto látnivalói - Porto Sao Bento

Porto látnivalói - Porto bevásárló utca

Nem vagyok egy nagy templom és múzeum rajongó, inkább kívülről szoktam csodálni ezeket az épületeket. Portóban ez különösen kifizetődő, ugyanis odáig vagyok a kék-fehér festett csempékért, amivel az összes valamirevaló épület díszítve van, sőt, a legtöbb ház is színes csempékkel borított, ami miatt az egész városból egyetlen óriási színkavalkád lesz. Ezt csak tetézi, hogy a legtöbb utca egész évben fel van díszítve mindenfélével, akárcsak nálunk Szilveszterkor; csillogó szalagok, pompomos girlandok, minden van.

Porto látnivalói - Portói házak

Porto látnivalói - Porto utcakép

Porto látnivalói - Sirály Portóban

Porto borospincéi

Valószínű, hogy Portóról első hallásra mindenkinek a portói bor ugrik be. A kikötőből számos hajótúra indul a Duoro-völgyébe, ahol a híres portói szőlők teremnek. Amikor a Ribeira partjáról átnéztünk a túloldalra, rengeteg nagybetűs nevet láttunk, ezt akkor nem tudtunk hova tenni. Később rájöttünk, hogy ezek a nevek jelölik a pincészeteket. Egyáltalán nem tűntek portugál neveknek,  úgyhogy utána kérdeztünk a dolognak. Kiderült, hogy anno, mikor a portugál szőlőipar hanyatlásnak indult, angol befektetők invesztáltak a portói szőlőföldekbe, így aztán olyan neveket kaptak mint Cálem, Sandeman, és Burmaster. Volt valami különös sejtelmesség ezekben a pincékben, mikor egyik délután itt sétálgattunk a szemerkélő esőben… Még ha nem is mentek bortúrára (ami egyébként elég sznob kereteket öltött és elment tőle a kedvünk), mindenképp sétáljatok át a híd túloldalára és csodáljátok meg az óvárost.Porto látnivalói - Portói borospincék

Porto látnivalói - Porto pincészetek

Porto időjárása

Portóban az óceáni éghajlatnak köszönhetően nyáron sincs elviselhetetlen hőség, 22-27 fok a maximum, viszont télen sem megy 15 fok alá. Ilyen szempontból teljesen ideális városnézésre az év bármely szakában. Porto az Atlanti-óceán partján fekszik, de ha strandolni akarunk, ahhoz mindenképp utaznunk kell egy kicsit.

Mapless tipp

Ha Porto közeli strandot kerestek, az Espinho-ra menjetek! Ezt a strandot egy helyi srác ajánlotta nekünk, amikor arról kérdeztük, hol van a közelben homokos part. Pattanjatok fel egy vonatra a Sao Bento állomáson, és szálljatok le az Espinho megállónál. Cuki kis óceánparti üdülőfalu, ahol szörf órákat is vehettek. A vonatút kb. 40 perc és 4 euro oda-vissza.

Mit együnk Portóban?

Portóban 4 dologból van sok: borból, cipőboltból, tőkehalból és lakatlan házakból. Lévén ősidők óta kikötővárosként funkcionál, nem meglepő, hogy az összes étteremben a halak jelentik a főfogást. Ezek közül is legnépszerűbb a Bacalhau, vagyis a tőkehal. Állítólag a portugáloknak az év minden napjára van egy receptje az elkészítésére, amit akár el is tudok hinni, hiszen egyik étteremben sem találkoztam ugyanazzal a menüvel.

Akik szeretik a tengeri ételeket, azok számára Portugália igazi gasztro paradicsom. Szerencsére azért a legtöbb helyen kapni steaket is, így az sem hal éhen, aki kevésbé rajong a tengeri kajákért. A Franchesina például Porto tradícionális étele, amit mindenhol kapni a városban. Elég extrém első ránézésre, ugyanis egy jó nagy adag húsból, ráolvasztott sajtból, egy tükörtojásból és sültkrumpliból álló ételről van szó. Mindez nyakon öntve sörös szósszal. Hát, számunkra nem tűnt túl hívogatónak, így az ízéről nem tudok beszámolni, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják 😀

Őszintén szólva, nekünk nem lett a kedvencünk a portugál konyha, úgyhogy az utolsó nap inkább felkerestük a város egyik legnépszerűbb pizzériáját, amit bátran ajánlok mindenkinek hasonló esetben.

Amit viszont semmiképpen ne hagyjatok ki, azok a sütemények. Imádom őket! Nem túl változatosak, a legtöbbjük tojássárgájából, cukorból és leveles tésztából készül, de isteniek szerintem. A helyiek egyik kedvence a Pastel de Nata, ami egy pudingos kosárka, út közbeni nasinak tökéletes 🙂

Pastel de Nata

Bár Porto nem tipikus nyaraló desztináció, mindenképp érdemes ellátogatnotok ide, ha egy kis változatosságra vágytok. A helyiek kedvessége még a legrosszabb kaját is feledtetni, a folyton nyüzsgő folyóparton pedig megcsodálhatjátok a szemközti domb pincéit egy pohár portói társaságában.

Miután a várost bejártuk az első két napunkon, autót béreltünk és délnek indultunk, ahol elképesztő színekbe botlottunk és végigjártuk Algarve partvidékét.

De erről majd a következő cikkben mesélek 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.